![](https://holdthemoonblog.com/wp-content/uploads/2019/12/7szilv-ép3-1024x536.jpg)
2019 legnagyobb elért eredménye, sikere és mérföldköve (hogy fokozhatnám még? :P), hogy végre elkészült a vendégházunk. Az elmúlt két évben ez volt a legnagyobb projektünk, hosszú utat tettünk meg és rengeteg áldozatot hoztunk érte – időt, energiát, anyagiakat sem sajnálva… erről szeretnék mesélni:
TERVEK
Mire megszületett a házvásárlás ötlete, Anyával már nagyjából tudtuk, mit szeretnénk kihozni belőle – olyan helyet, ami közösségépítésre alkalmas és összehozza a hasonló gondolkodású embereket -, de még sok-sok tervezést igényelt, hogy praktikusan töltsék be funkciójukat a helységek, és közben egy egységes stílust is képviseljenek.
Mindig imádtuk a lakberendezős műsorokat, elemezgettük a látottakat és sokat beszélgettünk róla. Minden térben megláttuk a lehetőséget, terveket rajzoltunk és magazinokat nézegettünk az új stílusirányzatokról. Az egyetemi szakom mellett jártam belsőépítész képzésre is, de azért ez egy új és nehéz feladatnak ígérkezett.
A középső előtér/fürdőblokk kialakítása teljes átalakítást és egyéni tervezést igényelt, pont mint a konyha. Szükségünk volt egy közösségi térre, ami nagyobb beruházást igényelt, mint az eredeti elképzelésünk, de úgy tűnt, megéri a teljes átépítés. Kellett még egy privát rész is – a vendégház fentartásához szükséges kellékek tárolásához, másrészt, hogy a programokon nekünk is legyen majd egy saját kis kényelmes zugunk. Ráadásul ott voltak azok a földhözragadt, de aggasztó kérdések, hogy hol fussanak a csövek, a vezetékek, és hol legyenek a kapcsolók… 😀 mind-mind rendesen próbára tett minket.
![](https://holdthemoonblog.com/wp-content/uploads/2019/12/7szilv-felújítás1.jpg)
Mit lehet kihozni egy gangos vidéki házból, hogy megmaradjon a lelke, de kényelmes legyen és a modern igényeknek is megfeleljen?
BELECSAPUNK – ÉPÍTKEZÉS
Felmérte statikus, építész, kőműves, ismerősök, családtagok – mind veszett ügynek hitték a házat. Szinte senki sem értette mit láttunk meg benne, de bennünk még hatalmas lánggal égett a lelkesedés. Nagy elánnal bele is vágtunk a bontásokba – csak úgy, puszta kézzel. Melléképületek, ólak, akármik… kész régészmunkának tűnt, elképesztő miket találtunk.
Nyár végére talátunk ismerettségeken keresztül egy kőműves brigádot (a focicsapatot ;)), akiknek a munka legjavát köszönhetjük! Nélkülük nem ment volna. A maradék bontásokkal seperc alatt meg is voltak, épültek az új falak, a meglévőek pedig szépültek… hálánk jeléül hordtuk nekik a finomabbnál finomabb falatokat, de az állandóan felmerülő újabb problémák és plusz feladatok mellett lassan már így se mertünk előhozakodni azzal, mi mindent kell még megvalósítaniuk.
![](https://holdthemoonblog.com/wp-content/uploads/2019/12/7szilv-haz3-576x1024.jpg)
Ennél a pontnál már mi is leginkább csak kétségbeesve néztük “Mit tettünk ezzel a házzal?” Rémesen festett… a gang feltörve, hatalmas lyukak tátongtak mindenhol. Visszanézve a képeket az állapotáról, amikor megvettük… elkeserítő látvány volt. Közben elértük a tervezett költségkeretünket és nem tartottunk még sehol! Megvoltak ugyan az új vízvezetékek és az új áramhálózat, de a lakható állapottól fényévekre voltunk.
A hátsó kibővítés üvegei és tetőszerkezete például teljes egészében hiányzott – télen beesett a hó és lapátoltuk a meglévő falak közül. Ennél a résznél hónapokat csúsztunk az asztalosok halogatásai (hazudozásai) miatt, mire a többi mesterember már máshova ígérkezett, és kezdhettük az újratervezést előről – megszámlálhatatlanul sokszor. Néha olyan félelmetes megoldásokat javasoltak, amit át se láttunk és nem tudtuk, mit kezdjünk velük.
![](https://holdthemoonblog.com/wp-content/uploads/2019/12/7szilv-kep2.jpg)
Ezeknek az egyeztetéseknek a hősies kiharcolója egy az egyben Anya! Az egész az ő érdeme, én SOHA nem lettem volna rá képes. Fogalmam sincs, honnan merített hozzá erőt, főleg amellett, hogy egyre több munkát vállaltunk el, hogy megteremtsük az újabb és újabb felmerülő költségekre a keretet… De nem feledkezünk meg a sok családi segítségről se! 🙂
A FELÚJÍTÁS RÉSZLETEI
Közben meglett a berendezés néhány fókuszpontja – például az antik tükör és a hatalmas asztal, mindkettőt Apának köszönhettük. Ő figyelt fel az ereszdíszekre is, és kalandos úton megtalálta hozzá – talán az egyetlen…- mestert, aki még ismeri az elkészítésük technikáját.
A kerttel is folyamatosan foglalkoztunk: a faültetések és a füvesítés szinte kikapcsolódást jelentettek a többi feladat között.
![](https://holdthemoonblog.com/wp-content/uploads/2019/12/7szilv-ablak.jpg)
Anyával rengeteget csiszoltunk, festettünk – próbáltunk új életet lehetni a régi ablakokba, ajtófélfákba, amikhez az elejétől ragaszkodtam. A bőröm ráment a folymatra… katasztrofálisan nézett ki az állandóan rárakodó levakarhatatlan festékportól. Aztán ottvoltak a téglapakolások, megszámlálhatatlanul sokszor – egyik sarokból a másikba.
Tényleg, a téglák! Az elején még nem is gondoltam, mennyiféle különböző helyen fognak visszaköszönni. Először a gangon is más burkolatot szerettünk volna – kicsit skóciásabb stílust, szürke kövekkel – de sehol nem találtunk igazán szépeket, megfizethetőt meg pláne nem… Kompromisszumos megoldásként indult a tégla-ötlet, de végül az egyik legjobb döntésünk volt! Visszahozza az autentikus-régi hangulatot, egyszerre patinás a címeres téglákkal, és letisztult, egységes. Számos helyen visszaköszön mára: a hobbitlaknál, a lépcsőnknél, a kanyargós kerti utacskánkban, a kapu oszlopfőinél és a hátsó terasz kerítésénél.
![](https://holdthemoonblog.com/wp-content/uploads/2019/12/7szilv-kep3.jpg)
A lépcső is külön küzdelmet jelentett. Valami szép hangsúlyosat szerettünk volna, ami egy kicsit az amcsi verandás házakéra hasonlít. Végül – a kőművesfiúk szerint – a sümegi vár lépcsője lett belőle… 😀 de a családi örökség részét képező virágkaspók azért ellensúlyozzák. 🙂 Mostanra egészen megszerettük.
Megannyi apró részlet és döntés, ami a végén fontos lesz, hogyan illeszkedik az összképbe: az oszlopok a gangon, a két új ablak – régi stílusban, fából; a régi kút a mohás tetejével, ami mégse maradhatott, miután a terepmunkánál végleg megsüllyedt és dőlni kezdett… A Hobbitlak megszületése, vagy – legutolsó elemként – a kapunk kalandos útja: mind mind egy külön fejezetet érdemelnének a felújításunk nagykönyvében. Volt mit tanulni belőle.
![](https://holdthemoonblog.com/wp-content/uploads/2019/12/7szilv-felújítás9.jpg)
BERENDEZÉS
A sötétkék falainkra kapásból mindenki azt kérdezte, nem lesz-e egy kicsit meredek? 😛 De ragaszkodtunk hozzá, a drámai hatás kedvéért, ahogy a tükrökhöz is, amik tágítják a teret, csillogást és eleganciát kölcsönözve neki – mire megkaptuk, hogy olyan lesz, mint egy kéjlak. 😀
Újra meg újra elzarándokoltunk az Obi, a Praktiker, az Ikea és a Jysk – végeláthatalanul – hosszú sorai közé, de egy-egy megoldás mégis egyedibb kivételezést igényelt. A tökéletes csempék után is sokat jártunk, mire rátaláltunk az Otti kövekre és egy Marakesh kiárusításra. Az ágyak támláit pedig végül mi csináltuk sajátkezűleg, Anya dekoratőr múltját és tehetségét hasznosítva.
![](https://holdthemoonblog.com/wp-content/uploads/2019/12/7szilv-felújítás6.jpg)
ÖSSZEGZÉS ÉS VÉGSZÓ
A nyári nyitáskor ugyan még voltak hiányosságaink, de így is boldogok vagyunk, hogy elértünk idáig. Lesz-e még kedvünk ilyen felújításokba belevágni? Megerőltető volt, igen, de megérte. 🙂 Szinte semmi másra nem költöttünk ebben az időszakban, csak a házra. Nem csak utazni nem mentünk, de a vásárlási szokásainkat is teljesen átalakította – és ezért… bármilyen furcsán is hangzik, hálás vagyok! Megtanított, hogy milyen kevés dologra van szükségünk a hétköznapokban, főleg ha egy nagyobb cél lebeg a szemünk előtt.
És különben is… úgyse bírnánk sokáig átalakítások nélkül. Most például éppen a lakásunkat kezdtük el újragondolni… 😛 Jöhetnek ide is a sötét falak! 😀 (Nincs hét, hogy valami átalakítós beszélgetésünk, tervezgetésünk ne lenne.) Tavaszra pedig már kaptunk egy felkérést egy közeli vendégház terveihez is… 🙂
![](https://holdthemoonblog.com/wp-content/uploads/2019/12/7szilv-kep5.jpg)
Hétszilvafás Vendégház:
www.facebook.com/hetszilvafas.szalka
www.instagram.com/hetszilvafas
Az eddigi posztok vendégházunkról: