Nyári kedvencek | 2021

Sokáig gondolkodtam, hogy megírjam-e a posztot, mert erről az évről eddig nagy egészében csupa fájdalmas emléket őrzök. De még a legnehezebb időszakokban is vannak pillanatok, amikbe lehet kapaszkodni, és ezt szeretném erősíteni.

KÖNYVEK :

♥ A nyarat a HVG utazós könyveivel kezdtem. A francia bagettes bácsi roppant körülményes volt. Dániában a boldogság titkát kutató csajnak legalább a cinikus brit humorát értékeltem – bár a dánokat elég sótlannak festi le. Legjobban az olasz Bella Figura fogott meg, tele az olaszoknak azzal a ráérős, mosolygós-közvetlen hozzáállásával. Meg azzal az életfilozófiával, hogy figyelj oda magadra, egyél ráérősen, élvezd az ízeket és az életet, beszélgess, sétálj és csodálkozz rá a világ szépségére.

♥ Ettől kezdve aztán csak erre az olasz életérzésre vágytam – amit Frances Meyes bármikor meg is ad. Először újraolvastam a Napsütötte Toszkánát, ami nagy kedvencem, utána pedig a Találkozások a piazzán került sorra. Ez ugyan egy kicsit túl tömény volt – rengeteg helyszín, infó, illat íz és szín – így csak azokat a helyszíneket szemezgettem ki közülük, ahol már voltam, vagy ahová szeretnék egyszer eljutni. Szerintem végiglapozgatom még párszor.

♥ Az olaszos sorban aztán Lucrezia Borgia következett. Ennek a jókora történelmi könyvnek nem csak a főszereplője tetszett, de maga a koncepciója is. Még a 30-as években gyűjtötte össze hozzá az anyagokat rettenetes aprólékossággal az írónő, és egészen forradalmi ötlet volt akkor, hogy női szemszögből mesélje el a történetét. Az Italia ízeit pedig ajándékként kaptam a legjobb időzítéssel! Mimi Thorinsont régóta követem instán, és sose gondoltam, hogy egy könyve is megjelenne magyarul, de nagyon örülök neki. Nem csak a receptjeit, a közöttük szereplő történeteket is nagyon szerettem.

♥ Egy skót szigeten nyaralás is belefért még augusztus végébe – A világítótoronyban Virginia Woolffal. Sokrétű, lírai, elmélázós regény, amin nem lehet csak úgy átrohanni, sőt, azt hiszem többször is érdemes újra elővenni.

▽▴▽

FILMEK / SOROZATOK :

♥ A Durrell család szinte kitöltötte az egész nyarunkat, és közben nagyon a szívünkhöz nőttek. Angol humorukkal, harsányságukkal, szerencsétlenkedéseikkel, vidámságukkal és veszekedéseikkel… Könnyed, hangulatos sorozat kék éggel, és örökös kalandokkal. Persze azonnal pakoltunk volna mi is Korfura!

♥ Idén Anyával elhatároztuk, hogy felfrissítjük az olasz-tudásunkat, így próbáltam olasz nyelvű filmeket is összeválogatni. Több-kevesebb sikerrel… Végül a Summertime 2. évada felelt meg legjobban ennek a célnak, a hangulata is pont jól esett, a zenéket, Sofit, meg Dariot pedig egyenesen imádtuk.

♥ Több, mint egy év után végre voltunk újra moziban is – a Croodék 2. részét néztük meg, és dőltünk a nevetéstől 😀

▽▴▽

PROGRAMOK :

♥ Június első hétvégéjén egy váratlan baleset után Anya hat hétre fekvőgipszet kapott. Le kellett mondanunk minden elképzelésünkről és tervünkről, amit egy éve vártunk, de így is próbáltuk kihozni a legjobbat ebből az időszakból. A vendégek közötti napokon például kint voltunk Szálkán a Hétszilvafásban, talán sose szántunk volna erre időt enélkül. Sokat olvastunk és lustálkodtunk, de a legjobbak a nagyszüleimmel töltött reggelek voltak! ♡

♥ Ahogy javult kicsit a helyzet, elraboltam Anyát Siófokra ♡ bár a szokásos hosszú sétáinkról le kellett mondanunk, de a kávézásokról és a Balcsi partról nem 😉 (Ki gondolta, hogy egyszer ennyit fogok ingázni Siófok, Szekszárd, és Szálka között? Vagy azt, hogy milyen helyekre kell majd parkolnom…) 😛

♥ Siófokon egy másik nyaralóba is húz a szívem már két éve ♡ biciklizések, matracozások, wii-partik ♡

♥ A szülinapom hetére aztán én lettem elrabolva. Először Pestre mentünk, az ott töltött időnek egyértelműen a libegő volt a fénypontja ♡ Még sosem voltam, és naná, hogy imádtam! Kaptam fényképet, meg jégkrémet, és kirándultunk is egyet a környéken. Teljesen boldog lettem volna ennyitől is, de a fő ajándékom a Rám-szakadék volt. Na meg a skóciai időjárás hozzá, mert jó kis esős napot fogtunk ki. Az egyik legjobb túra-emlékem marad! ♡

♥ Több soproni hetet is tudtunk tartani – sok-sok kirándulással ♡ amik közül a Muck-körünk volt az egyik legjobb! Nem egy kijelölt útvonalon haladtunk, ezért nem is ajánlottam az előző posztban, csak emlékek alapján és ahogy éppen kedvünk tartotta…

♥ Átnéztünk kicsit Ausztriába is – felmásztunk Stájerország legnagyobb alpesi fennsíkjára, a Schneealpe gyönyörű magaslataira. Havasi legelők, szédítő szirtek és elképesztően gyönyörű panoráma várt minket. A hegyoldal pereméhez közel futó sziklás ösvényeken mentünk végig, hol törpefenyők közt, hol békésen legelésző tehenek mellett, vagy felhőkbe veszve. Végül orkán erejű széllel küzdve… A fennsíkból kiemelkedő sziklaszirten trónoló Schneealpenhaus igazi megváltás volt – kakaóval, käsebrottal, és szédületes kilátással. Egy másik napon pedig barátokkal mentünk át sinbiciklizni. Hallottatok már ilyenről? Hajtányokkal lehet átjutni a síneken egyik faluból a másikba – megállókkal, sorompókkal, erdőkkel-mezőkkel, néha az autós forgalmat is megállítva.

♥ De ami a legfontosabb, még el tudtam mondani a nagypapámnak, hogy megváltoztatom a nevem, mert szeretném viselni az ő családnevüket is ♡

▽▴▽

A sorozat eddigi részei:

2021: Tél / Tavasz

2020: Tél / Tavasz / Nyár / Ősz

2019: Tél / Tavasz / Nyár / Ősz

2018: Tél / Tavasz / Nyár / Ősz

2017: Tavasz / Nyár / Ősz