Erdő szélén házikó

Dombok között fekszik egy apró falu. Patak fut rajta keresztül, körülötte erdők, mezők, a végében egy tó terpeszkedik hosszan elnyúlva. Itt szoktam elbújni, amikor ki akarok szakadni a hétköznapok mókuskerekéből, egyszerűen kisétálom magamból a nyomasztó gondolatokat… és most itt szeretnék venni egy régi, romos házikót. Van egy álmom. Van egy új célom!

Vigyázat, szörnyen szentimentális poszt következik! 🙂

Ti nem irigyeltétek Jane Austen hősnőit, amikor a gyönyörű angol vidéken tesznek hosszú sétákat? (Mert én nagyon!) Átgyalogolnak egyik faluból a másikba, egyik birtokról a másikra, és sokszor maga a közös séta a program… Elizabeth Bennet még meg is jegyzi: “I’m very fond of walking.I feel you, Lizzy. Igazi hagyománya van ennek a briteknél. Kutyasétáltatással, vagy anélkül, kanyargós ösvényeken, kőfalak mellett, gumicsizmában… De biztosíthatlak titeket, itthon is ugyanolyan jól esik, és ha valaki egyszer rászokik, akkor annak annyi, sétafüggő lesz! 🙂 A legjobb vasárnapi program, amikor anyával mindenféle cél nélkül, csak a séta öröméért elindulunk, és közben élvezzük a friss levegőt, a táj szépségét, és a madárcsicsergést. (#bestwaytospendsunday)

Legyen eső, köd, vagy fagy, nem lehet minket visszatartani a vasárnapi séta-adagunktól! 😀 (Ez alól egyedül a nyári kánikula kivétel, olyankor inkább a tó mellett, a nagy fák árnyékában olvasgatunk.)

A nagyszüleim találtak rá erre az eldugott helyre sok évvel ezelőtt. Most úgy tűnik, rajtunk a sor. Találtunk egy magányos házikót, ami rengeteg törődést igényel ugyan, de nekünk megérné. Hónapok óta számolgatunk és tervezünk. Szívem szerint már mennék is. A saját két kezemmel szeretnék nekiállni és dolgozni. Látni, ahogy alakul és szépül, még ha a nap végére hulla fáradt is leszek.

Ez a kép tökéletesen visszaadja a mostani helyzetünket:

Lorelai és Rory a még romos Szitakötő Szálló előtt.

Miért inkább a vidék, mint a város? Nem tudom, nekem sosem volt igazán kérdés. Az egyetem alatt, amikor nagyobb városban éltem, egészen magam alatt voltam, hogy az ablakból alig látok fákat… hogy nem tudok kisétálni a házak közül (vagy ha megpróbálnám, felérne egy zarándoklattal!) Nem is beszélve a tömegről, a forgalomról, a zajról és a légszennyezettségről, amiktől inkább el akartam bújni a négy fal közé, bunkit építeni lepedőkből és elő se mászni többet. 😛

Mit várok ettől az új házikótól? (A rengeteg munkán kívül…) Szeretném, ha egy olyan hellyé válna, ahol össze lehet gyűlni a barátokkal, egy nyugodt menedéket a pörgés elől, ahol lehet lazítani, jókat enni, új kreatív készségeket elsajátítani, más nyitott gondolkodású emberekkel találkozni és megosztani egymással a történeteinket… ahol lehet saját mini tündérfesztivált szervezni! (Ez már egy kicsit túl idilli, igaz? Kinek akadt ki a giccsmérője?) 😀

Készítettem hozzá listát is:

Kérlek, kívánjatok hozzá szerencsét!