Téli kedvencek | 2025

El se akarom hinni, hogy idén télen egyetlen igazi havazós napunk se volt Sopronban. Csak akkor láttunk havat, ha felmentünk a Lőverek legmagasabb csúcsára, vagy átnéztünk az osztrák hegyek közé. Nem értem, hogy kerülhetett el minket minden egyes hófelhő, de azért nem panaszkodok, bármennyire is hiányoltam őket, így is rengeteg élmény és jó emlék marad meg erről a télről:

FILMEK / SOROZATOK :

Császárné (Die Kaiserin) – december elején Anya egy hétig nálunk vendégeskedett Sopronban, és ekkor néztük végig együtt az egész sorozatot az elsőtől az utolsó részig. Nem mondom, látom a feldolgozás hibáit, a túl modernizált-romantizált-dramatizált jeleneteket, vagy a legkevésbé sem korhű jelmezeket… de sikerült ezektől elvonatkoztatnunk, és egyszerűen csak élveztük a látottakat. Tökéletes kikapcsolódást nyújtott, ráadásul visszahozta a kislánykori Sisi-korszakomat, aminek akkor még a Romy Schneider filmek nyújtották az alapját. Elkezdtem egész más szemmel nézni Erzsébetre, újra alkotni a bennem élő képet róla, utánaolvasni még többet – de erről majd egy kicsit lejjebb mesélek. 🙂

♥ A december természetesen most is leginkább a karácsonyi filmekről szólt. Közülük is, aminek a legjobban örültem, egy brit rajzfilm volt: Azon a karácsonyon (That Christmas). Richard Curtis bár nem mond benne semmi olyat, amit eddig ne hallottunk volna, mégis pont olyan szerethető pillanatokkal tölti meg, mint az Igazából szerelem vagy az Időről időre filmekben. A legnagyobb meglepetést a norvég Csak egy átlagos karácsony (Så Var Det Jul Igjen) okozta, azt hittük, csak egy szimpla vígjáték lesz, amit szinte már másnap el is felejtünk, erre egy-két poénját a mai napig emlegetjük. 😀 Moziban is jártunk ebben az időszakban, A hullahó-akciót (Red One) néztük meg. Ettől talán egy kicsit többet vártam, de végülis szórakoztató volt. És ami a legjobban kilógott a sorból, de emlékezetes maradt, a Fekete galamb (Black Doves) sorozat, Keira Knightley, Ben Whishaw és Sarah Lancashire főszereplésével. Bár itt a karácsony szinte elhanyagolható háttérdíszlet volt csupán, élveztem minden kémes-bérgyilkosos, politikai erőviszonyos részletével és persze a nagyon brit fekete humorát.

♥ Ha már a briteknél tartunk, végre sorra kerítettem három olyan sorozatot, amiket sehol nem kapcsolnak egymáshoz, nekem mégis összetartoznak. Mind egy-egy botrányt dolgoz fel, a legnagyobb brit színészek szerepelnek bennük, és érdekes perspektívákat mutatnak. A Very Royal Scandal András herceg botrányáról szól, amit ősszel a Scoop feldolgozásában már láttunk, de így sem volt unalmas. A Very English Scandal a 70-es évekbe repít vissza, egy politikus és meleg szeretője közti viszályhoz. De legjobban A Very British Scandal érdekelt, aminek fő helyszíne a skóciai Inveraray Castle. Argyll hercegének és hercegnéjének válását járja körbe. Kedvenc ugyan egyik se lett, de mindenesetre érdekesek voltak.

♥ Az abszolút kedvencek közül folytattam az Outlander 7.évadát az újonnan megjelent részekkel. Ez az első olyan évad, amit már nem olvastam könyvben, így fogalmam se volt, mire számítsak. Értékeltem a Skóciában játszódó jeleneteket, hogy többet láttuk Lord John-t és Williamet, de hogy ennyi halálközeli élmény legyen minden egyes évadban, az már nekem is kicsit túlzás… 😀 Nem mintha ettől kevésbé szeretném a történetet!

♥ Befejeztük a Yellowstone utolsó évadának utolsó részeit is. Végig azon gondolkodtam, hogy aki úgy fogja nézni ezt a sorozatot, hogy nem tudja, mennyi idő telt el itt a 8. és a 9. epizód forgatása közben, és milyen ellentét feszült Kevin Costner és Taylor Sheridan között, mit fog szólni ehhez a fordulathoz? Bár a végső megoldással összességében elégedett vagyok, de ennek az utolsó pár résznek a nagyja teljesen felesleges időhúzásnak tűnt… Ti mit gondoltok?

♥ Megnéztük a Bécsi vér sorozat új évadát is, külön öröm volt benne felfedezni olyan közeli helyszíneket, ahol már jártunk, például a Bécs melletti Seegrotte barlangját. 😀 Miss Scarlet oldalán is heteken keresztül nyomoztunk a viktoriánus London utcáin. A végére ugyan kicsit elfáradt a történet, de ettől függetlenül szerettük.

♥ Ezeken kívül is néztünk néhány rövidebb krimit a Netflix kínálatából. Például a Harlan Coben könyvei alapján készül minisorozatokat (Stay Close, Missing You), legutóbb pedig a Gyilkosságok Åre vidéként. Amíg néztük, lekötötték a figyelmünket, de az az érzésem, hogy egyik történet se fog sokáig velünk maradni.

♥ Amire a legkevésbé sem számítottam, hogy mennyire fogjuk élvezni a Kincskereső kalandorok (Bandidos) sorozatot. Pörgős, kalandos, tele jó poénokkal, szerethető karakterekkel – szívesen néztem volna akár tovább. Pont jól kiegészítette a karácsonyi ajándékként kapott Eldorádó társasjáték, illetve a nem sokkal később moziban látott Paddington Peruban. És ha már Dél-Amerika, sorra kerítettem a Netflix Száz év magány feldolgozását. Márquez könyvét ugyan nem olvastam, Isabel Allende regényeit viszont nagyon szeretem, és azokra a történetekre emlékeztetett a sorozat hangulata.

▽▴▽

KÖNYVEK :

♥ A decembert teljesen kitöltötte nálam az újjáéledt érdeklődésem Erzsébet királyné iránt. A sorozatnézésünk után ajándékként meg is kaptam Anyától a Brigitte Hamann-féle vaskos életrajzot, ami nagyon részletes és körültekintő, ráadásul szerintem élvezetes olvasmány is, méltán élt meg ennyi utánnyomást a kötet. Emellett még a „…fáradtan ​teszem le esténként koronám…” kötetet olvastam el, ahol a szerző messze nem tűnt olyan pártatlannak, a szokásos idealizált Sisi-eszmény helyett – ami szintén bosszantó, ezt belátom – pont a ló túloldalára esett át és néha szörnyen elítélőnek éreztem. Ettől függetlenül a rövidebb érdekességeket összefoglaló fejezeteit érdemes volt végiglapozni.

♥ Ezek után sem tudtam teljesen elszakadni a királyi családoktól, csak átnéztem a csatorna túloldalára, és Katalin hercegné tavaly év végén megjelent életrajzát kerítettem gyorsan sorra. Értékeltem mennyire frissek benne az infók, és nagyon korrekten lett összerakva, de ezt a könyvet azért kicsit száraz olvasmánynak éreztem kikapcsolódáshoz. A Windsoroknál maradva folytattam a nyomozást II. Erzsébet oldalán A ​három kutya problémája kötettel, amit talán nem élveztem annyira, mint a sorozat első részét ősszel, de így is szívesen olvastam a Buckingham-palota festményei körül forgó rejtélyről.

♥ A Svábhegyi Csillagvizsgálóba készülve januárban több csillagokkal foglalkozó könyvet is beterveztem. Végül három mesekönyvet tudtam sorra keríteni közülük: a Csillagok ​meséi a csillagképek mögött rejlő történeteket mutatja be rövid és érthető formában. A ​lány, aki csillagász lett az első magyar női csillagász – Balázs Júlia – életéről szól. Az ​égbolt titkai pedig rengeteg hasznos információt tartogat a kicsiknek a csillagok megfigyeléséhez, csak ajánlani tudom!

♥ A Varázsalmanachot karácsonyi ajándékként kaptam, és onnantól hetekig a kezem ügyében volt folyton. Nem jelöltem rendes olvasásként Molyon, mert nem éreztem annak, inkább csak amikor volt egy kis üres időm, akkor az insta görgetése helyett átbogarásztam egy-egy oldalt a könyvből. Decemberben különben is nagyon a varázsvilágban éltem, mert végre mi is kijátszottuk a Hogwarts Legacy-t. Ebből az én részem mondjuk csak annyi volt, hogy két este is leültem a gép elé egyedül a küldetések között és végigjártam a Roxfort ÖSSZES folyosóját, lépcsőfordulóját, tornyát, termét… 😀 Szóval most már, ha valaha odakerülök, pontosan tudni fogom, merre induljak a főkaputól a nagyterembe. 😛 Vagy legalábbis a legközelebbi újraolvasásnál már tudom majd, hol sétálnak éppen a szereplők. Különben csak élveztem, hogy nézhetem, hogyan tanuljuk a varázslatokat és bonyolódunk egyik kalamajkából a másikba.

▽▴▽

PROGRAMOK :

♥ Decemberben minden a karácsonyi hangolódásról és a Sisi-rajongásomról szólt, ezeket jól ötvözte a lassan elmaradhatatlan látogatásunk a schönbrunn-i vásárban. Most egy hétvégi napon mentünk és elviselhetetlen tömeg volt, a parkot azért minden egyes alkalommal imádom! Tartottunk egy felejthetetlen kirándulós napot barátokkal is Ausztriában – a híres semmering-i vonalon vonatoztunk a hófödte hegyek között, aztán Mariazell adventi vásárában kóstolgattuk a finomságokat. Ez volt az egyetlen igazi havas napunk ezen a télen.

♥ A karácsony most ismét jó mozgalmasra sikeredett. Először mi voltunk a vendéglátók Sopronban, aztán felkerekedtünk Szekszárdra. A szilvesztert pedig a tavalyihoz hasonlóan most is a Balatonon töltöttük. Szerintem ekkor volt a legeslegszebb a táj, minden jéggé fagyva a leereszkedő ködben – egészen varázslatos volt, azóta is sokszor eszembe jut.

♥ A január nyugisan telt, sok társasozással és erdei sétákkal. Az első napokban annyira hideg volt, hogy befagyott a Kis-Tómalom vize, és tudtunk idén is korizni – még szerencse, hogy akkor kihasználtuk az alkalmat, mert többet már nem adódott volna. Egy bécsi kirándulás is belefért barátokkal a Haus des Meeres akvárium-terrárium tornyába, amiről eddig még csak nem is hallottunk!

♥ A február viszont sokkal mozgalmasabb lett. Kezdésként rögtön egy szalagtűzőre voltunk hivatalosak, amire a szüleim is jöttek, és ha már itt voltak, kihasználtuk az alkalmat kirándulásokra is. Átmentünk családilag együtt Fertődre az Esterházy-kastélyba, és a nyitva tartás előtti utolsó órára mintha csak a miénk lett volna az egész! 😀 Nagyon ízlésesen restaurálják folyamatosan kívül-belül, de egy kicsit több információs táblának azért örültem volna. A Szelestei Arborétumban is tettünk egy hangulatos sétát – nyíló hóvirágok, téltemetők és krókuszok között. A hatalmas kidőlt fákat nagyon sajnáltam, de igazi Titkos kert érzést adott nekem ez a hely.

♥ Aztán jött a budapesti hétvégénk, amit a Svábhegyi Csillagvizsgálóban kezdtünk. Borult időnk volt sajnos, a hatalmas távcsőbe ezért nem tudtunk belenézni, de így is annyi érdekességet hallottunk, hogy abszolút megérte elmenni. (Márciusban egy újabb alkalommal még vissza is fogunk térni – hátha akkor több szerencsénk lesz.) Szombaton a kinti farkasordító hidegben körbejártuk a Füvészkert melegházait – általános iskolás korom óta kíváncsi voltam erre a helyre, de csak most voltam először. Utána pedig beváltottuk a karácsonyra kapott Hosszúlépés sétajegyünket a Gerbeaud Cukrászda történetéről rendezett programra, ami rengeteg ponton kapcsolódott ahhoz, ami az utóbbi időkben érdekel – ráadásul a végén még kóstolót is kaptunk. 😛

▽▴▽

Nektek hogy teltek a téli hónapok?

A sorozat eddigi részei:

2024: Tél / Tavasz / Nyár / Ősz

2023: Tél / Tavasz / Nyár / Ősz // 2022: Tél / Tavasz / Nyár / Ősz

2021: Tél / Tavasz / Nyár / Ősz // 2020: Tél / Tavasz / Nyár / Ősz

2019: Tél / Tavasz / Nyár / Ősz // 2018: Tél / Tavasz / Nyár / Ősz

2017: Tavasz / Nyár / Ősz