Mit tanultam? Hol dolgozok? Mivel foglalkozok? Ezek a kérdések mostanában újra meg újra felmerültek, és arra gondoltam, itt az ideje egy kis life update beszámolónak… főleg, hogy jó nagy változásokról szól – öt év után eljöttem az első munkahelyemről. De kezdjük a legelején:
Kezdetek
Biztos, hogy kíváncsi vagy az egész történetre? Mert bizony az ovinál fogom kezdeni… 😀
Kislányként állandóan rajzoltam (főleg királylányokat és várakat…), egy doboz színesceruzával és néhány papírlappal órákig elvoltam. A szüleim értékelték ezt és támogattak is abban, hogy kibontakoztathassam a kreativitásomat – a rajztudás nálunk családi örökség. Egy művészeti általános iskolába írattak be, ahonnan a képeink versenyekre és aukciókra kerültek, de külön képzésre is jártam mellette.
Azt hittem, ha felnövök, mesekönyveket fogok illusztrálni, vagy jelmezeket tervezek olyan filmekhez mint A Gyűrűk Ura, vagy valami hasonló szuper rajzolós munkám lesz… aztán jött egy váratlan iskolaváltás és az egész feledésbe merült egy időre. A helyi gimnázium humán szakára jelentkeztem, emelt óraszámban történelmet és magyart tanultam, de azért felvettem a rajz fakultációt, ahol a mérnöknek készülő fiúk mellett ötödjére tanulhattam a perspektivikus ábrázolást (itt került be egyértelműen az álmomból-felébresztve-is kategóriába). Végül az évfolyamból egyedüliként érettségiztem rajz és vizuális kultúrából, de ez az időszak a gyakorlatias döntésekről szólt, mindenki arra biztatott, hogy álmodozások helyett konkrét döntéseket hozzak.
Az már lehetetlennek tűnt, hogy valaha grafikus legyek, a rajztanári pálya nem vonzott, egyetlen egyetemen se találtam olyan szakot, ami csak egy kicsit is érdekelt volna. Fogalmam sem volt, hogy mi lesz belőlem. Végül arra gondoltam, hogy művészettörténelmet tanulok tovább és majd dolgozok egy galériában, vagy műemlékvédelemnél… és fel is vettek bölcsész karra, ahol meg volt hirdetve, de aztán kiderült, hogy ez nem ilyen egyszerű.
Egyetem & Könyvtár
A beiratkozás után lett csak világos, hogy művtörit nem lehet itt tanulni, az esztétika szak pedig messze nem erről szól… végül a filozófia tanszéken kötöttem ki – az érdekes etika és játékelmélet kurzusok miatt. De nem találtam a helyem és mellette elkezdtem belsőépítészetet is tanulni, mert nagyon hiányzott a kreativitás. Aztán jött SKÓCIA.
Kimentem az aberdeen-i egyetemre (vikingekkel, meg a skót felvilágosodással ismerkedni) és egyszer csak ott találtam magam egyedül a világ végén… ahol megtapasztalhattam egy egészen más szemléletmódot. És ez igazán jót tett. Eltávolodtam az itthoni problémáktól, és minden letisztult bennem: hogy mit szeretnék, mit tudok ezért tenni, mi mindenre vagyok képes, mik az erősségeim… és leginkább, hogy végre hasznosnak szeretném magam érezni!
Otthon a városi könyvtárban töltöttem a fél gyerekkoromat, és azóta is önkénteskedtem a rendezvényeiken. Hazaérve jelentkeztem náluk és az egyetem utolsó évét már munka mellett fejeztem be, mint a Kölcsönző teljesértékű tagja, aki lelkesen ajánlgatja a könyveket az olvasóknak.
Rettentő hálás vagyok az itt töltött évekért. Rengeteget tanultam, mind szakmailag, mind emberségben, csapatmunkában, szorgalomban. De túl nyughatatlan voltam a könyvtáros élethez. Mellette cosplayezni kezdtem, modellkedtem, kiadványszerkesztői tanfolyamra jártam, besegítettem a tévénél, blogot írtam, annyit utaztam amennyit csak tudtam, és végül belevágtam egy házfelújításba, abba is vállalkozási céllal…
Biztos már hallottad azt a tanácsot, hogy olyan munkát válassz, amit ingyen is szívesen csinálnál. Nekem ilyen volt az elején a könyvtár. Viszont egy idő után megfordult, és már csak a nyitás előtti beszélgetések, a közös kirándulások, és a könyvek közelsége adott örömet. Nap mint nap küzdöttem a gondolattal, hogy milyen hálátlan vagyok, hogy nem becsülöm meg a jó dolgomat. A könyvtár a biztonságot jelentette, de az embernek ahhoz, hogy fejlődni tudjon, kihívásokra van szüksége, nekem pedig ehhez lépnem kellett. A szüleimnél is azt láttam, hogy mindig új ötletekbe vágnak bele, újabb lehetőségeken gondolkodnak, hogy mindig érdemes valamit tanulni és kipróbálni magunkat, hogy lehet ennél szabadabban is élni… és nagyon hálás vagyok nekik, hogy mindenben támogatnak. Most egy új fejezet kezdődik.
Merre tovább?
A könyvtároskisasszony búcsúzik, és itt van Tícia, aki azonnal el is kezdett egy fotós képzést – ráadásul nagyon élvezi, hogy közben a tévénél hasznosíthatja a vizuális érzékét az adások vágásánál, szerkesztésénél, feliratozásánál. Amint kész a vendégház, jön a következő projekt is – programokkal és szuper lehetőségekkel. 😉
5 évnél hosszabb távlatban nem gondolkodok egyetlen tervben sem… ki tudja az idő alatt milyen új benyomások érnek? Mi minden fog változni a körülményekben és bennem? Mostanában úgyis mindig arra hívják fel a figyelmünket, hogy a változásokhoz való rugalmas alkalmazkodás képességét kell leginkább elsajátítanunk ebben a mai rohanó világban. Attól, hogy egy bizonyos szakmát választottunk, diplomát szereztünk, nem biztos, hogy ahhoz kell ragaszkodnunk. Miért ne próbálhatnánk ki magunkat más szerepkörben is, hátha érdekesebb tapasztalatot tartogat? Egyszer talán még egy mesekönyvet is látni fogtok tőlem… sőt, Skócia is mindig ott várakozik a háttérben lehetőségként.
Meséljetek ti is! Honnan indultatok, hol tartotok most, milyen volt az eddig megtett utatok? És milyen terveitek, álmaitok vannak a jövőre nézve? 🙂