2019 legnagyobb elért eredménye, sikere és mérföldköve (hogy fokozhatnám még? :P), hogy végre elkészült a vendégházunk. Az elmúlt két évben ez volt a legnagyobb projektünk, hosszú utat tettünk meg és rengeteg áldozatot hoztunk érte – időt, energiát, anyagiakat sem sajnálva… erről szeretnék mesélni:
TERVEK
Mire megszületett a házvásárlás ötlete, Anyával már nagyjából tudtuk, mit szeretnénk kihozni belőle – olyan helyet, ami közösségépítésre alkalmas és összehozza a hasonló gondolkodású embereket -, de még sok-sok tervezést igényelt, hogy praktikusan töltsék be funkciójukat a helységek, és közben egy egységes stílust is képviseljenek.
Mindig imádtuk a lakberendezős műsorokat, elemezgettük a látottakat és sokat beszélgettünk róla. Minden térben megláttuk a lehetőséget, terveket rajzoltunk és magazinokat nézegettünk az új stílusirányzatokról. Az egyetemi szakom mellett jártam belsőépítész képzésre is, de azért ez egy új és nehéz feladatnak ígérkezett.
A középső előtér/fürdőblokk kialakítása teljes átalakítást és egyéni tervezést igényelt, pont mint a konyha. Szükségünk volt egy közösségi térre, ami nagyobb beruházást igényelt, mint az eredeti elképzelésünk, de úgy tűnt, megéri a teljes átépítés. Kellett még egy privát rész is – a vendégház fentartásához szükséges kellékek tárolásához, másrészt, hogy a programokon nekünk is legyen majd egy saját kis kényelmes zugunk. Ráadásul ott voltak azok a földhözragadt, de aggasztó kérdések, hogy hol fussanak a csövek, a vezetékek, és hol legyenek a kapcsolók… 😀 mind-mind rendesen próbára tett minket.
Mit lehet kihozni egy gangos vidéki házból, hogy megmaradjon a lelke, de kényelmes legyen és a modern igényeknek is megfeleljen?
BELECSAPUNK – ÉPÍTKEZÉS
Felmérte statikus, építész, kőműves, ismerősök, családtagok – mind veszett ügynek hitték a házat. Szinte senki sem értette mit láttunk meg benne, de bennünk még hatalmas lánggal égett a lelkesedés. Nagy elánnal bele is vágtunk a bontásokba – csak úgy, puszta kézzel. Melléképületek, ólak, akármik… kész régészmunkának tűnt, elképesztő miket találtunk.
Nyár végére talátunk ismerettségeken keresztül egy kőműves brigádot (a focicsapatot ;)), akiknek a munka legjavát köszönhetjük! Nélkülük nem ment volna. A maradék bontásokkal seperc alatt meg is voltak, épültek az új falak, a meglévőek pedig szépültek… hálánk jeléül hordtuk nekik a finomabbnál finomabb falatokat, de az állandóan felmerülő újabb problémák és plusz feladatok mellett lassan már így se mertünk előhozakodni azzal, mi mindent kell még megvalósítaniuk.
Ennél a pontnál már mi is leginkább csak kétségbeesve néztük „Mit tettünk ezzel a házzal?” Rémesen festett… a gang feltörve, hatalmas lyukak tátongtak mindenhol. Visszanézve a képeket az állapotáról, amikor megvettük… elkeserítő látvány volt. Közben elértük a tervezett költségkeretünket és nem tartottunk még sehol! Megvoltak ugyan az új vízvezetékek és az új áramhálózat, de a lakható állapottól fényévekre voltunk.
A hátsó kibővítés üvegei és tetőszerkezete például teljes egészében hiányzott – télen beesett a hó és lapátoltuk a meglévő falak közül. Ennél a résznél hónapokat csúsztunk az asztalosok halogatásai (hazudozásai) miatt, mire a többi mesterember már máshova ígérkezett, és kezdhettük az újratervezést előről – megszámlálhatatlanul sokszor. Néha olyan félelmetes megoldásokat javasoltak, amit át se láttunk és nem tudtuk, mit kezdjünk velük.
Ezeknek az egyeztetéseknek a hősies kiharcolója egy az egyben Anya! Az egész az ő érdeme, én SOHA nem lettem volna rá képes. Fogalmam sincs, honnan merített hozzá erőt, főleg amellett, hogy egyre több munkát vállaltunk el, hogy megteremtsük az újabb és újabb felmerülő költségekre a keretet… De nem feledkezünk meg a sok családi segítségről se! 🙂
A FELÚJÍTÁS RÉSZLETEI
Közben meglett a berendezés néhány fókuszpontja – például az antik tükör és a hatalmas asztal, mindkettőt Apának köszönhettük. Ő figyelt fel az ereszdíszekre is, és kalandos úton megtalálta hozzá – talán az egyetlen…- mestert, aki még ismeri az elkészítésük technikáját.
A kerttel is folyamatosan foglalkoztunk: a faültetések és a füvesítés szinte kikapcsolódást jelentettek a többi feladat között.
Anyával rengeteget csiszoltunk, festettünk – próbáltunk új életet lehetni a régi ablakokba, ajtófélfákba, amikhez az elejétől ragaszkodtam. A bőröm ráment a folymatra… katasztrofálisan nézett ki az állandóan rárakodó levakarhatatlan festékportól. Aztán ottvoltak a téglapakolások, megszámlálhatatlanul sokszor – egyik sarokból a másikba.
Tényleg, a téglák! Az elején még nem is gondoltam, mennyiféle különböző helyen fognak visszaköszönni. Először a gangon is más burkolatot szerettünk volna – kicsit skóciásabb stílust, szürke kövekkel – de sehol nem találtunk igazán szépeket, megfizethetőt meg pláne nem… Kompromisszumos megoldásként indult a tégla-ötlet, de végül az egyik legjobb döntésünk volt! Visszahozza az autentikus-régi hangulatot, egyszerre patinás a címeres téglákkal, és letisztult, egységes. Számos helyen visszaköszön mára: a hobbitlaknál, a lépcsőnknél, a kanyargós kerti utacskánkban, a kapu oszlopfőinél és a hátsó terasz kerítésénél.
A lépcső is külön küzdelmet jelentett. Valami szép hangsúlyosat szerettünk volna, ami egy kicsit az amcsi verandás házakéra hasonlít. Végül – a kőművesfiúk szerint – a sümegi vár lépcsője lett belőle… 😀 de a családi örökség részét képező virágkaspók azért ellensúlyozzák. 🙂 Mostanra egészen megszerettük.
Megannyi apró részlet és döntés, ami a végén fontos lesz, hogyan illeszkedik az összképbe: az oszlopok a gangon, a két új ablak – régi stílusban, fából; a régi kút a mohás tetejével, ami mégse maradhatott, miután a terepmunkánál végleg megsüllyedt és dőlni kezdett… A Hobbitlak megszületése, vagy – legutolsó elemként – a kapunk kalandos útja: mind mind egy külön fejezetet érdemelnének a felújításunk nagykönyvében. Volt mit tanulni belőle.
BERENDEZÉS
A sötétkék falainkra kapásból mindenki azt kérdezte, nem lesz-e egy kicsit meredek? 😛 De ragaszkodtunk hozzá, a drámai hatás kedvéért, ahogy a tükrökhöz is, amik tágítják a teret, csillogást és eleganciát kölcsönözve neki – mire megkaptuk, hogy olyan lesz, mint egy kéjlak. 😀
Újra meg újra elzarándokoltunk az Obi, a Praktiker, az Ikea és a Jysk – végeláthatalanul – hosszú sorai közé, de egy-egy megoldás mégis egyedibb kivételezést igényelt. A tökéletes csempék után is sokat jártunk, mire rátaláltunk az Otti kövekre és egy Marakesh kiárusításra. Az ágyak támláit pedig végül mi csináltuk sajátkezűleg, Anya dekoratőr múltját és tehetségét hasznosítva.
ÖSSZEGZÉS ÉS VÉGSZÓ
A nyári nyitáskor ugyan még voltak hiányosságaink, de így is boldogok vagyunk, hogy elértünk idáig. Lesz-e még kedvünk ilyen felújításokba belevágni? Megerőltető volt, igen, de megérte. 🙂 Szinte semmi másra nem költöttünk ebben az időszakban, csak a házra. Nem csak utazni nem mentünk, de a vásárlási szokásainkat is teljesen átalakította – és ezért… bármilyen furcsán is hangzik, hálás vagyok! Megtanított, hogy milyen kevés dologra van szükségünk a hétköznapokban, főleg ha egy nagyobb cél lebeg a szemünk előtt.
És különben is… úgyse bírnánk sokáig átalakítások nélkül. Most például éppen a lakásunkat kezdtük el újragondolni… 😛 Jöhetnek ide is a sötét falak! 😀 (Nincs hét, hogy valami átalakítós beszélgetésünk, tervezgetésünk ne lenne.) Tavaszra pedig már kaptunk egy felkérést egy közeli vendégház terveihez is… 🙂
Hétszilvafás Vendégház:
www.facebook.com/hetszilvafas.szalka
www.instagram.com/hetszilvafas
Az eddigi posztok vendégházunkról: