
Most ősszel végig úgy éreztem, hiába tervezgetek bármit, újra és újra át kell szerveznem, hogyan jöhetnének össze a programjaink. Egyik hétről a másikra tologattam őket, aztán végül mégse lett belőlük semmi. (Még a legegyszerűbb hétvégi ötleteinkkel is így jártam, de legnehezebben az angliai utunkat engedtem el…) Ám mielőtt azt hinnétek, hogy ez a poszt teljesen átcsap panaszkodásba, azért történtek velünk egészen váratlan jó dolgok is! 😀 Kárpótoltak például az idén kifejezetten gyönyörű aranyló levelek az erdőkben egész októberben. És persze a könyves és filmes várólistáim is tartogattak kellemes meglepetéseket. Szóval, jöhetnek az elmúlt három hónap legjobb pillanatai:
FILMEK / SOROZATOK

♥ Legeslegjobban az Outlander előzménysorozatát vártam, ami Jamie és Claire szüleinek az életét mutatja be. A Blood of My Blood pedig felülmúlta minden várakozásomat! ♡ Abszolúte hozta az eredeti történet hangulatát és minőségét, tetszenek a kis összecsengések, ahogyan a szálakat alakították, de szerintem önmagában is megállja a helyét. Ráadásul a szereposztás egyszerűen hihetetlen, tökéletesen látom Juliaban Claire-t, Ellenben Briannat, Brianben Jamiet – a többieknél pedig az idősebb verziójukat. Nagyon okosan lett összerakva, na 😛
♥ Downton Abbey rajongóként már nyár végén készültem a befejező részre, A nagy fináléra. Persze moziban szerettem volna megnézni Anyával együtt, ahogy az előzőeket, de mire össze tudtuk volna hozni, már nem adták sehol. Sebaj, otthon is tökéletes volt, ahogyan régen a sorozatot követtük évről évre. Önálló filmként különben szerintem nem sokat ad ez a kis kiegészítés, de nekünk azért jó volt még egyszer utoljára látni őket, és elégedett vagyok a lezárással is.

♥ Imádtam az Outrageous sorozatot, ami a botrányos Mitford nővérek életét dolgozza fel – emberien, finoman hangolva, meg egy csomó angol humorral. Tökéletes kiegészítése volt annak a regénynek, amit szeptemberben olvastam a legidősebb lány, Nancy szemszögéből. Nagyon érdekes volt látni a párhuzamokat az életrajzi elemek és a Pursuit of Love (Hajsza a szerelemért) története között, ami Nancy leghíresebb írásának a feldolgozása.
♥ House of Guinness – Dublin híres sörfőző dinasztiájáról a szüleimmel együtt néztük ezt a sorozatot – egy hétvége alatt, amikor nálunk jártak – és mindenki talált benne olyan szálat, ami érdekelte. Tetszik a Netflixnek ez a vonulata – pörgős modern kosztümös sorozat a történelem kiragadott részletéből. Érdekes kiegészítése volt a Madame Clicqout, ami a francia pezsgőipart forradalmasító nőről szólt, aki a világ első nagy üzletasszonyainak egyikévé vált. Ez egy sokkal lassabb, belemélyülősebb film volt, tele érdekes gondolatokkal, engem pedig a látványvilága is magával ragadott.

♥ Végre valahára folytattuk az Only Murders in the Building (Gyilkos a házban) sorozatot, egészen a 3. évadtól. Bár sajnálom, hogy ennyi ideig hanyagoltuk, de az volt a legjobb, hogy így most legalább nem kellett olyan hosszú ideig várakoznunk minden cliffhenger után… Bár még így sem volt elég rész, néztük volna tovább, annyira agyament ötletek vannak benne, és mi annyira élveztük! 😀
♥ Kevésbé vagyok már elfogul viszont a Wednesday 2. évadával. Nem volt rossz, mégse éreztem olyan erősnek, mint az első évadot. Persze ettől függetlenül azért a folytatást is nézni fogjuk. 😛 (Morticia fantasztikus minden jelenetében, Catherine Zeta-Jones egyszerűen tökéletes a szerepre.)
♥ Hasonlóan hadilábon állok az 1923 (a Yellowstone előzménysorozatának) 2. évadával is, bár egészen más okokból. Lehetne egészen jó történet is, érdekelt a szereplők sorsa, de annyi felesleges hatásvadász jelenettel raktak tele minden egyes részt, ami határozottan bosszantó volt. (Ha azokat egyszerűen kihagyták volna…) Különben Helen Mirrent láttuk a legtöbbször a képernyőnkön most ősszel, nem csak itt volt az egyik főszereplő, hanem A csütörtöki nyomozóklub feldolgozásában is, és Guy Ritchie MobLand sorozatában, ami így utólag egyértelműen időpazarlás volt.
▽▴▽
KÖNYVEK

♥ Az idei őszi olvasmányaim közül a legkiemelkedőbb egyértelműen Nádasdy Ádám Londoni levelek kötete volt! Egyszerűen imádtam ezekben a gondolatokban elmerülni. ♡ Szinte minden témához tudtam kapcsolódni – brit lelkület, kultúra, nyelvészeti érdekességek, hétköznapok – kétszer ilyen hosszan is szívesen olvastam volna tovább!
♥ A possenhofeni villámlátogatásunk után (amiről lejjebb még mesélek) 😉 hazaérve úgy éreztem, elérkezett a tökéletes alkalom, hogy belekezdjek egy újabb könyvbe a Wittelsbach família egyik tagjáról. A Zsófia Saroltáról (legfiatalabb a lányok közül) szóló kötetet választottam és legalább annyira szerettem, mint a Mária Zsófiáról (nápolyi királyné) szólót, amit még a nyáron olvastam. 🙂 Ráadásul ebben még képek is voltak, amit a másikból nagyon hiányoltam. 🙂 Szívesen folytatnám a sort Ilonával és Matilddal is, hogy teljes legyen a „Possi társaság”, de róluk eddig nem találtam könyvet.
♥ A bölcs erdő titkai bár nem volt könnyű olvasmány, de nagyon örülök, hogy megismerhettem Suzanne Simard történetét. Annyira szeretem ezeket az erdőimádó szakértőket (mint amilyen Peter Wohlleben is), akik ennyire a szívükön viselik a fák sorsát, és ilyen értékes gondolatok átadására szentelik az életüket. ♡

A regényekkel is szerencsém volt, a (végül elmaradt) London-Oxford-Cotswolds utunkhoz válogattam ki őket – minden főbb helyszínünkhöz hangolódásként -, és így legalább a lapjaikon utazhattam:
♥ Az új kezdetek könyvesboltja – Szeptember elejét a londoni Heywood Hill könyvesbolt környékén töltöttem, főként Nancy Mitford társaságában. Nagyon örülök, hogy végre az innen-onnan felcsipegetett információkon kívül teljesebb képem lett a botrányos hírű Mitford nővérek életéről. A könyv napjainkban játszódó szála is érdekelt volna, de hiába, pár oldallal letudtuk mindig Lucy részeit – pedig milyen jól hangzik kurátorként dolgozni magánkönyvtárak számára. Nem egy világrengető történet, de nekem most jólesett.
♥ Elveszett szavak szótára – Ebben a regényben az angol nyelv leírására irányuló első hatalmas vállalkozás, a híres Oxford English Dictionary születését követhetjük nyomon. Alapból nem hittem volna, hogy – szimpla háttérsztori és a főszereplőnk felnövéstörténete mellett – ilyen érdekes gondolatok lesznek benne szavakról és a nyelvről. (Micsoda kihívás lehetett a fordítása is!?) Nekem sokkal többet adott ez a könyv, mint vártam.
♥ Vészlény – Az idei októberem boszorkás története volt. Amikor belekezdtem, egy ideig úgy éreztem, lehet túl sok hasonló könyvet olvastam, és már nem tudnak ugyanúgy lekötni… de azért olvastatta magát, és jó volt benne elmerülni, aztán a felétől egészen hozzám nőtt. 🙂 Nagyon tetszett a főszereplők és a természet közötti kapcsolat, ez volt a legerősebb motívum számomra, és szerintem sokszor eszembe fog jutni. „A szívemben hordom a természetet.”

♥ A tökéletes kikapcsolódást jelentő ifjúsági regényeim sem maradhattak el – érdekes módon mindhárom választott könyv bentlakásos iskolák falai közt játszódott. A Halálos tűzijáték újra ősszel játszódik, és ismét a Deepdean iskolában oldanak meg egy rejtélyt fiatal nyomozóink. El se hiszem, hogy már egy éve követem a történetüket évszakról évszakra, de még mindig nagyon élvezem! ♡
♥ Már a harmadik kalandjára kísértem el Mimit is, A titokzatos budapesti térkép kötetében éppen a hó borította, karácsonyra készülődő Budapestre. Bár még mindig nem érzem olyan erősnek, mint az Úrilányok nem gyilkolnak sorozatot, de mégis annyira boldog vagyok, hogy léteznek ezek a történetek, és hogy egy magyar származású írónő, Orczy Emma alakja ihlette őket! ♡ Ráadásul ebben a kötetben megjelent még Dobos C. József, Kugler, a krampampuli, meg a szalonczukkedli is, és még annyi érdekes kis részlet és utalás!
♥ Az Alka-sziget rejtélye – Lucy Strange mindig jó társaság hazautazáshoz. Most pedig kifejezetten tetszett a témaválasztása: Skócia egyik távoli baljós szigete, ősi erdők titkai, tündérek… Hangulatosan szőtte egybe ezeket a szálakat a történetében, a végén mégis maradt egy kis hiányérzetem – talán csak azért, mert szívesen olvastam volna tovább. 😀 Külön örültem, hogy A fák titkos élete és A bölcs erdő titkai jelentették az inspirációt. De még a másik őszi olvasmányommal, a Vészlénnyel is éreztem összecsengést a vadság és a természet szeretetének megjelenítésében.
▽▴▽
PROGRAMOK
♥ Az egyik szeptemberi hétvégén a szüleim elhívtak minket magukkal a Plitvicei tavakhoz. Nem is gondoltam, hogy ilyen elképesztően jó élmény lesz! Az első szakaszon, ahol a legmagasabb vízesést lehet látni, hatalmas volt a tömeg – egy ilyen szép napos szombaton nem is számítottunk másra, de még így is letaglózó volt. Ha tehetitek, ne csak az „A útvonalra” szánjatok időt, utána egész más arcát láthatjátok a parknak! A hajózásra úgy tűnt, rengeteget kell majd várakoznunk… jó hosszú sor állt, de gyorsan haladt, és szerintünk abszolúte megérte kivárni. Ezután jött a legjobb rész! Itt már sokkal inkább lehetett élvezni a természet szépségét. Nekem kifejezetten tetszett, hogy a jellegzetes fapallókról nem nagyon engedik a látogatókat elkóborolni, így őrizve meg a környező természetet a lehető legérintetlenebbnek.

♥ Az osztrák hegyekben is több felejthetetlen kirándulást tettünk az utóbbi időben – először a Schneealpe magaslataira másztunk fel, ami 2020 nyarán az első alpesi hangulatú túránk volt, mondhatnám azt is, hogy itt kezdődött a rajongásunk a hegyek iránt. Aztán a Schneeberg következett október elején a családjainkkal együtt. A híres Salamander fogaskerekűvel mentünk fel, ahol valami elképesztő időjárás fogadott minket. 😀 A felhők kergették egymást folyamatosan, hol szikrázó napsütésben csodáltuk az elképesztő kilátást, hol áthatolhatatlan ködben próbáltuk elérni a kitűzött célunkat, a Kaiserstein magaslatát. Jó kis kihívás volt, szerintem sokszor fel fogjuk emlegetni… A barátainkkal is kirándultunk egyet a hegyek lábánál fekvő Johannesbachklamm erdeiben. A pallókkal kiépített patakmeder után felkanyarodtunk a fenyvesekkel benőtt vadregényes hegyoldalba, és végül egy gombászással kiegészített felfedezőút várt minket.

♥ Tettünk egy egészen váratlan villámlátogatást München környékén. A szállásunk Weilheimben volt, egy képeslapokra illő településen, régi festett oromzatú házakkal, ahol reggel egy kis piac fogadott minket a főtéren. A legjobban viszont annak örültem, hogy ott voltunk a Starnbergi-tó közvetlen közelében, így el tudtunk látogatni a Possenhofen-i kastélyhoz, ahol Sisi nevelkedett, és egész életében kiemelt helyet foglalt el a szívében. A kastély ugyan nem látogatható, de a parkosított tóparton hangulatos sétákat lehet tenni, és közben távolról megcsodálni. (A vasútállomás mellett létrehoztak egy Sisi Múzeumot is, de ez meg csak májustól októberig tart nyitva.) Hazafele úton már szabadabban voltunk, és úgy döntöttünk még egy éjszakával meghosszabbítjuk a kiruccanásunkat. Linzre esett a választásunk, ahol még egyikünk se járt eddig, de most belopta magát a szívünkbe. Szívesen visszatérnénk máskor is!

♥ Néhány napot el tudtam tölteni otthon, Szekszárdon, ami most is ugyanolyan feltöltődést jelentett, mint mindig! Kávézások, beszélgetések, nagy séták és esti filmezések – jó lett volna egy kicsit több ideig élvezni.

♥ Belefért ebbe a három hónapba még egy rövid balatoni hétvége is. A szükséges kerti munkálatok mellett pedig maradt azért egy kis időnk a szokásos sétáinkra – most már egészen olyan volt a hangulata megint, mintha csak mi lettünk volna a környéken… imádom!

♥ És persze nem feledkezhetek meg az erdei sétáinkról se! Szeptemberben a rengeteg ciklámen tett boldoggá, aztán a gesztenye gyűjtögetések. Az idei október pedig olyan aranyló levelekkel ajándékozott meg minket, hogy nem győztem benne gyönyörködni. És képzeljétek, láttuk életünk első szalamandráját is! Ahogy beköszöntött a november, ugyan egy hét leforgása alatt már alig lehetett látni leveleket itt-ott, de aztán jött az a váratlan havas hétvége, amit mi is kiélveztünk fent a Muck környékén.

És most már egészen téli hangulatban kezdődhet is a december…
▽▴▽
A sorozat eddigi részei:
2024: Tél / Tavasz / Nyár / Ősz
2023: Tél / Tavasz / Nyár / Ősz // 2022: Tél / Tavasz / Nyár / Ősz
2021: Tél / Tavasz / Nyár / Ősz // 2020: Tél / Tavasz / Nyár / Ősz
2019: Tél / Tavasz / Nyár / Ősz // 2018: Tél / Tavasz / Nyár / Ősz