
A márciusi havazásoktól szinte pillanatokon belül eljutottunk az áprilisi hihetetlen hőhullámig, aztán egyszerre eltelt a május is. Mikor? Hogyan? Egy kicsit lassítsunk, légyszi! 😀 Annyi elfoglaltság jutott a tavaszi hónapokra, hogy fel se tűnt és már el is múltak. Jóformán semmi időm nem maradt kikapcsolódásra… de ez nem egy panaszposzt. Koncentráljunk inkább a jó dolgokra. A virágba borult fákat most is akkora lelkesedéssel fotóztam, mint eddig minden évben, a fagyizások pedig a legtökéletesebb pillanatok közé tartoztak. (Ki rajong még a fahéjas szilváért és a gyömbéres eperért idén?) Bármennyire is kevés időm volt, azért az olvasás és az esti sorozatrész nélkül sem lennék meg, úgyhogy most jöjjenek – szokás szerint – a tavasz kedvenc könyvei, filmjei, programjai: Tovább olvasom… →