Anyák napjára egy interjúval készültem. Mi rengeteget beszélgetünk anyával minden egyes nap, de ilyen kérdések ritkán merülnek fel a hétköznapokon. Szeretünk élményeket ajándékozni egymásnak, és úgy gondoltam, ez tetszeni fog neki is! 🙂 Beültünk a kedvenc helyünkre egy kávéra, kitettem a beszélgetős befőttbe gyűjtött kérdéseimet az asztalkára és onnantól megszűnt körülöttünk a külvilág. Szerintem sokáig fogunk emlékezni rá! 🙂 Tovább olvasom…
Hóban, fagyban, esőben, de a könyvfesztivál nyitónapján részt kellett vennem! Szerencsére anya mindig szívesen velem tart, jó pár éve hagyomány nálunk. Csütörtökön még egészen más a hangulat, nincs tömeg, a kiállítók még nem fáradtak el, és a levegőben érezni lehet az újdonság varázsát.
Az előadásokat és a dedikálásokat nem nekem találták ki, de a standok között szeretek nézelődni, érdekességeket felfedezni és összemosolyogni a többi korán érkezővel. Aztán amikor már mindent körbejártunk háromszor, a végén még az erkélyről figyeljük a színeket, fényeket, hangokat és megbeszéljük mi mindent láttunk. Ezt a részt szeretem benne talán a legjobban! 🙂
Az idei olvasmányaim közül rátaláltam az első kedvencemre. Tavaly nyáron, a Big Magic-ben figyeltem fel erre a könyvre. Érdekes volt, ahogy Liz végigvezette, hogyan született meg benne A lélek botanikája ötlete, onnantól kezdve, hogy először csak utána akart nézni, honnan származnak a kertjébe ültetett virágok. Túl sokat nem vártam a történettől, csak egy kis ihletet és ráhangolódást a kertészkedéshez. Aztán ennél mennyivel többet kaptam! Tovább olvasom…
Néhány évvel ezelőtt az aberdeen-i egyetemen felvettem egy vikingekről szóló kurzust. Eredetileg keltákról szerettem volna tanulni (tizenévesen a kelta papnők és királynők voltak a példaképeim…), de erre nem volt akkor lehetőség. A vikingekről csak halvány elképzeléseim voltak, az Arthur királyban is inkább a pikteknek és a szarmata lovagoknak szurkoltam, mint nekik, de úgy tűnt mégis ők vannak legközelebb ahhoz a történelmi korhoz, amire kíváncsi voltam. Egy cseppet sem bántam meg a választást, így kellett lennie. Az első előadáson a svéd származású oktatónk sorra megdöntötte a vikingekről kialakult általános és hamis sztereotípiákat és felvázolt egy számomra teljesen újat, ami egyszerűen lenyűgözött. Azóta jó nagy utat tettem meg ezekkel a büszke harcosokkal és felfedezőkkel, akik a mai napig az erőt, a bátorságot és a szabadság iránti vágyat jelképezik az embereknek.
A világ elég sokat változott azóta, hogy II. Erzsébet, a brit birodalom uralkodója trónra lépett fiatal, huszonöt éves (mint most én… tejóég), kétgyermekes anyukaként. Nem született trónörökösnek, uralkodása mégis új korszakot nyitott a brit monarchia történetében. A királynő valóságos jelképe lett a birodalomnak, páratlan tekintéllyel, tapintattal és eleganciával vezette át hazáját és a Nemzetközösséget az elmúlt hatvan év minden háborúján és zűrzavarán. Eleven humorérzékkel és mérhetetlen józansággal végzi kötelességét, bármit rójon is rá a munkája és a családja. És ki tudná elfelejteni, amikor James Bonddal ereszkedett le egy ejtőernyőn a londoni olimpia megnyitó ünnepségére (az akkor nyolcvanhat esztendős királynő Daniel Craig oldalán indult helikopterrel a Buckingham Palotából az arénába).
Példátlan közfigyelem tárgya, de a csillogás és a szóbeszéd ködén át vajon mennyire alkothatunk pontos képet a világ leghíresebb uralkodójáról? Tovább olvasom…
Mit mondanak el rólunk a kedvenc könyveink? Tényleg alakítják az életünket? Ismeritek azt az érzést, amikor olvasás közben találkoztok egy gondolattal, elképzeléssel, látásmóddal, amiről addig azt hittétek, csak rátok jellemző? Látjátok leírva, és hirtelen mintha megfognák a kezeteket, és felajánlanák, hogy segítenek a további utatokon… Szerintem ilyenkor találunk rá a kedvenceinkre, de kíváncsi lennék, ti mit gondoltok! 🙂 Tovább olvasom…
Nem mindig engedhetjük meg magunknak az utazást, de ilyenkor segítségünkre lehetnek a távoli helyeken játszódó könyvek és filmek, hogy csillapítsák a bennünk élő vándorvágyat. Amikor én Skócia hangulatára vágyok, ezeket a történeteket veszem elő, hogy úgy érezzem Edinburgh kopott macskakövein sétálok, egy ódon kastély kandallójánál olvasgatok a pattogó tűz mellett, vagy egy világtól elzárt, távoli szigeten hallgatom a szél süvöltését és a sirályok énekét. (Pedig én a sirályokat nem is kedvelem, csak kellő távolságból…) 😛 Tovább olvasom…